Először azt mondtam, hogy őrült, ő tudja... Aztán egy este hallottam egy dokumentumműsorban, ő maga mesélt a nagy szerelemről, a hegyről, a mászásról. Szent borzongással hallgattam, na nem kezdtem el mászni, de valamit kezdtem megérteni. Azóta figyelgettem merre jár, mit csinál. Kétségbe estem, mikor baleset érte, borzadva hallgattam, hogy levágatta a lábát, hogy mászhasson tovább. Figyeltem, aggódtam érte és most is reménykedek, de nagyon... nem lehet, hogy ekkora akaraterőt, ilyen megszállottságot legyőzzön a Nagyhegy. Izgulok és aggódom, közben szidom magam, normális vagyok, nincs elég bajom? Ki nekem ez az ember? Napok óta lesem a híreket és reménykedek. Egy olyan rendkívül szimpatikus ember, aki még (szinte) azt is el tudta velem fogadtatni, ami ellen az eszem, értelmem és minden porcikám tiltakozik: hogy a mászás, hegyek, hideg, hó, halál...jó. Nem adom fel a reményt, ma a határidő, bízom az ellentmondásos hírekben, hogy mennek és keresik. Úgy legyen!!

Mostanában elég egyhangú az életem, írunk, írunk, szünetekben, pihenőkben meg kapkodva, sietve végzem a háztartási teendőket (már ami belefér). Z. nagy rabszolgahajcsár, főleg a gépíróval nagyon szigorú, pedig már nagyon ügyes vagyok (szerintem). Persze arról nem esik szó, hogy nem bírja kiolvasni az írását, a rövidítéseit. Még szerencse, hogy inkább diktál, mint, hogy nekem kéne az eredeti remekműből dolgozni. Na, akkor lenne igazi háború!!!

Olyan régen írtam már, hogy teljesen elfelejtettem, hogy kell visszajutni az írófelületre. Mostanában nagyon be vagyok fogva, cefetül haladunk a nagy művel (már a 85. oldalon tartunk), lesz vagy 500.(!!!) Egyre jobban gépelek, de még 10 ujjal nem megy (de kár). Ja, és megint vagy 3 napig nem volt internetem... ma estére oldódott meg a dolog (több felvonásban). Kicsit bosszantó, hogy valami titokzatos ok miatt két-három havonta az internet szabadságra megy.  Én vajon mikor megyek és hova szabadságra? Igaz, most nincs időm semmire, az imádott háztartási teendőkkel is elmaradtam (na ezt azért kibírom), csak a gond, hogy a gép előtti sok ülés miatt elfárad a szemem, és olvasni már sokszor nem tudok. Na ez már szomorú!
Csók mindenkinek, azért ti írjatok, mert olvaslak benneteket.