Először azt mondtam, hogy őrült, ő tudja... Aztán egy este hallottam egy dokumentumműsorban, ő maga mesélt a nagy szerelemről, a hegyről, a mászásról. Szent borzongással hallgattam, na nem kezdtem el mászni, de valamit kezdtem megérteni. Azóta figyelgettem merre jár, mit csinál. Kétségbe estem, mikor baleset érte, borzadva hallgattam, hogy levágatta a lábát, hogy mászhasson tovább. Figyeltem, aggódtam érte és most is reménykedek, de nagyon... nem lehet, hogy ekkora akaraterőt, ilyen megszállottságot legyőzzön a Nagyhegy. Izgulok és aggódom, közben szidom magam, normális vagyok, nincs elég bajom? Ki nekem ez az ember? Napok óta lesem a híreket és reménykedek. Egy olyan rendkívül szimpatikus ember, aki még (szinte) azt is el tudta velem fogadtatni, ami ellen az eszem, értelmem és minden porcikám tiltakozik: hogy a mászás, hegyek, hideg, hó, halál...jó. Nem adom fel a reményt, ma a határidő, bízom az ellentmondásos hírekben, hogy mennek és keresik. Úgy legyen!!